Egy tini író élete

Írónak lenni egyáltalán nem így néz ki...

A legtöbb ember azt hiszi, írónak egészen könnyű lenni: kitalálsz egy történetet, előveszel egy papírt, leírod. Kész is van, mehet a kiadóhoz. Nem csak sok ember, de a világ maga sem fogadja el rendes állásnak az írást. Persze, lehetünk írók, de az már más kérdés, hogy meg is tudunk-e élni belőle. Egyes emberek szerencsések, és egy nap híres írok lesznek. Mások vannak olyan szerencsések, hogy már írói pályájuk elején híresek lesznek. Azt azonban mindenkinek tudnia kell, hogy senkiből sem lesz egyik napról a másikra híres író.

Miből is áll egy tini író élete? Lássuk csak. Itt egy kép, amely elég jól összefoglalja:

1. A sárga, azaz a legtöbb helyen ez áll: Adgfhagifhjhfsjfjfgkfgj. Ez egy nem írónak eléggé értelmetlen szöveg lehet, de mindjárt el is magyarázom. Ez egy nemzetközi szöveg, azaz minden nyelven, bármely országban megértik a tini írók. Jelentése: egy szó, mely kifejez bármely írói érzelmet. Lehet az rajongás, szomorkodás, öröm, szerelem, zavartság. Elég gyakran használt szó.

2. A narancs, azaz második legtöbb helyen az "étel" áll. Nem szabad egy írót kaja nélkül hagyni. Jó feszültség levezető eszköz, és bár tanulás közben kimondottan rossz étkezni, az írást igenis segítik a rágcsálni valók. Bizonyos szemszögből olyan az írás, mint a filmnézés, az író ugyanis ezerszeres erővel éli át minden egyes szereplője érzelmeit. 

3. A piros rész: dolgok dobálása. Ismét feszültség levezetés. Bármennyire is furcsállhatjuk, az írás elégé stresszes munka. 

4. Zöld: Mások munkái olvasása, és a sajátod ahhoz hasonlítása. Sajnos a legtöbb - és általában a jó - tini íróknak nagyon alacsony az önértékelésük. Amint olvasnak egy kicsit is jobb könyvet a sajátjuknál, máris kételkednek abban, hogy képesek-e az írásra.

5. A világoskék rész a sírásé. Sírunk kedvenc könyvszereplőinken, sírunk saját szereplőinken, sírunk, ha olvasunk egy jobb művet a sajátunkénál, sírunk, ha nem olyan lett a könyvünk, ahogy elképzeltük, sírunk ha nem jön új ötletünk, sírunk, ha nincs erőnk írni, sírunk, ha olvasunk egy rossz kritikát... és a lista mehetne tovább örökké.

A történet fejben: Mestermű
A történet lapon: Mi a fene ez a moslék?

6. Lila rész: Internetezés. Igenis. kell. az. internet. az. íráshoz. Komolyan. Igaz, hogy ősrégi írói tipp, hogy saját tapasztalatainkról írjunk, mégis minden guglizott már ki olyan dolgokat, mint "halott ember szaga", "milyen érzés haldokolni", "terhességi mellékhatások", "drogfajták", "fegyverhasználat", stb. Ilyenkor persze reméli az ember, hogy senki sem figyeli a háta mögött, nehogy azt higgyék, hogy sorozatgyilkos, terhes tini, avagy drogdíler.

7. Végül természetesen írunk is. Na igen. Ennek kellene az elsőnek lennie.......

Az emberek azt hiszik, rengeteg író el van szállva magától, és jobbnak hiszi az írásait, mint amilyenek, de valójában általában a tini íróknak fogalmuk sincs, mennyire jók a könyveik. 

Az írás egy nagyon fáradalmas, és hosszú munka. Egy könyv megírás több évig is eltarthat, de maga az író még akkor sem lesz megelégedve vele. Rengeteg könyv van a világon, de ezerszer többet írtak meg, melyek nincsenek kiadva, mert elvileg "nem elég jók". Szerintem minden könyvet meg kellene becsülni, legalább a belefektetett munkáért. A legklisébb és utánzottabb könyvet is időbe telik megírni.

Hé csajszi, tudod, hogy a Szerelmünk lapjai-t is szeretem...
de a te könyved jobb.

Az íróknál, ahogyan van külön nyelv (mint előbb említettem), külön korszámítás is van. Szinte minden embernek van egy időszaka, amikor legalább hobbiból ír kis történeteket. Ebből a legtöbben visszajönnek. Az igazi írói növekedés akkor kezdődik el, mikor valaki véglegesen eldönti, hogy írni szeretne. Ekkor kétfelé ágazódik az út. Az egyik a fanfiction, blogírók útja, akik soha nem is igazán gondolkoznak könyvkiadáson (persze álmaik között van), a másik pedig aki kizárólag saját könyveket ír, és az írói pálya, valamint a kiadatás a célja. A nagybetűs Élet-tel ellentétben, itt van köztes út - legalábbis egy ideig. A második út az egyenesen az írói pálya felé vezet, és csak kevesen térnek le róla. Aki egyenesen megy az elsőn, általában letér az írói útról, amint idősebb lesz, komolyabb gondjai lesznek. Aki azonban a köztes úton van - mint a legtöbb tini - csupán azért ír blogot, vagy fanfictiont, mert úgy érzi, nem tudna egy teljesen saját könyvbe kezdeni, vagy nem elég jó hozzá, esetleg csak edzi magát a kemény munkára. 

Nos, akik az első út előtt vannak, az írói újszülöttek. Az első úton levők a babák, a köztes úton az óvodások, a második úton pedig a kisiskolások. Természetesen, van aki pár hónap alatt eljut a kisiskolás korig, van aki azonban csupán évek múlva. Akik pedig kiléptek (most morbid leszek), meghaltak - az írói korszámításban. A kisiskolás kortól kezdődik az igazi tanulás. Aki szorgalmas, már előbb edzeni kezdi magát, de ekkor már tényleg el kell kezdeni. Minél többet kell olvasni, megfogadni mások tanácsát, magad is írnod kell, oda kell figyelned magyar órán, és figyelni a körülötted levő életet, amely adja az inspirációkat. Akik kiadták már egy könyvüket, az általános sulisok. Akik már több könyvet kiadtak, tapasztaltabb írók, a kisgimisek. Akik sikert is értek el kiadott könyveikkel, a nagygimisek. Az olyan híres írok, mint J. K. Rowling, Suzanne Collins, vagy Stephenie Meyer pedig már leérettségiztek, avagy egyetemisták. Na igen, most kiakadhatsz rám, hogy J. K. Rowling csupán egyetemista??? De így igaz. Még az ilyen híres írók is fejlődhetnek. Bár "idős írók"-nak mondanám az olyan nagy embereket, mint Hemingway, Tolkien, avagy Shakespeare, az írói fejlődésnek nincsen határa. Nincs olyan, hogy "legjobb" író. Először is mindenkinek más tetszik, másodszor pedig minél többen írunk könyveket, annál jobban el tudjuk dönteni, ki az igazán jó író. Shakespeare előtt nem volt legjobb író? Ma sincs! Bármikor jöhet egy újabb Shakespeare, sőt több százával vannak belőlük. Minden írásnak megvan a maga csodája.

Végül hoztam még egy vicces (vagy nem) képet, amely nagyon igaz. Íróként ezt gondolják rólam, és más írókról is, a nem írók. 1. Amit a barátaim szerint csinálok... 2. Amit anyukám szerint csinálok... 3. Amit a társadalom szerint csinálok... 4. Amit a média szerint csinálok... 5. Amit mások írók szerint csinálok... 6- Amit valójában csinálok...

Rólam és az írásról

Gondoltam, első bejegyzésnek beszélnék egy kicsit magamról, és hogy miért szeretek írni. :)

Már egész kiskoromban megszerettette vele anyukám az olvasást, így természetesen nagyon tetszett, mikor harmadikos koromban el kellett kezdenünk magunk is írni fogalmazásokat. Később külön is írogattam rövid, pár oldalas mesécskéket, de tíz éves koromban kezdtem először az rendes regényírás gondolatával foglalkozni.
Negyedikes koromban volt egy osztálytársam, aki hatéves kora óta szeretett írni, és író is akart lenni. Engem ez nagyon lenyűgözött, mert én azelőtt nem is gondoltam arra, hogy esetleg teljes könyveket is írhatnék, és hogy egyáltalán van olyan szakma. Az egész olyan messzinek tűnt.
Akkor azonban minél többet gondolkoztam rajta, annál jobban tetszett az állandó, nem csak hobbi szinten való írás gondolata, így hamarosan el kezdtem egyre hosszabb történeteket írni, és elhatároztam, hogy írónő leszek. Bár akkor még csak egy mellékszakma ötlet volt, azóta az írás a legállandóbb jövőbeni tervem - eddig még egyik szakma sem tetszett öt évig, legfeljebb egy-két évig.
Így hamarosan az egy-két oldalas történetekből öt, majd tíz oldalas rövid történetek lettek, az első "teljes" könyvem pedig ötven A5 oldalas lett. Tulajdonképpen az egész történet egy Narnia utánzat volt. Átváltoztattam a neveket, és pár jelenetet, és úgy éreztem a történet a sajátom, de most már látom, hogy bárki felismerné benne a Narnia történetet. Igaz, hogy utánzat, mégis a mai napig azt mondom az első könyvemnek.
Ezután még jó pár évig csak utánzatokat írtam (amit persze akkoriban nem vettem észre), és mindet elolvastattam az osztálytársaimmal, akik szerencsére voltak olyan kedvesek, és szerettek annyira, hogy bármilyen rosszak is voltak a történeteim, biztattak, hogy egy nap még híres írónő lesz belőlem.
Az első egyedi ötletem 2011 nyarán ötlött, amikor már kezdtem rájönni, hogy minden történetem utánzat, ezért nem kezdtem el rögtön írni minden ötlet után. A mai napig úgy írom a könyveimet, hogy ha jön egy új ötlet, lejegyzetelem, majd legalább pár hétig gondolkozok rajta, hogy egészen biztosan nem utánzat-e.
Szóval 2011 nyarán megírtam Az elveszett hercegnő prológusát. Eredetileg csupán annyi ötletem volt a könyvhöz, hogy "egy másik világból, két hercegnő közül az egyik elveszik, és szegény lányként nevelkedik fel, majd megtudja, hogy hercegnő", mára, három és fél év után azonban szinte már fel sem lehet ismerni a történetet, annyira különbözik az eredeti ötlettől.
Nagyon szeretem írók önéletrajzait olvasni, és magamat hozzájuk hasonlítani. Ha egy íróról azt tudni, hogy már hétévesen meseíró versenyt nyert, megijedek, hogy túl későn kezdtem el írni, ha azonban azt hallom, hogy egy író negyvenévesen írt először bármit is, megnyugszom, hogy még bőven van időm.
Kedvenc íróim Shakespeare, C. S. Lewis, Janette Oke, és Veronica Roth, közülük pedig C. S. Lewis és Veronica Roth a legnagyobb inspirációim az írói pályámon.
Mindig is azt akartam, és még mindig ez egyik legnagyobb élet célom, hogy írjak egy híres könyvet, melyet nagyon sokan szeretnek, ugyanakkor keresztény is. C. S. Lewis azon kevesek közé tartozik, akiknek ez sikerült. Természetesen rengeteg híres keresztény író létezik még, de C. S. Lewis Narniá-ja, és Veronica Roth Beavatott-ja olyan könyvek, melyeket rengeteg nem keresztény is nagyon szeret, és van, aki észre sem veszi a keresztényi utalást benne, mégis ott van, tudat alatt, elrejtve. Emellett Veronica Roth azért is inspiráció, mert nagyon fiatalon, csupán 21 évesen adták ki mostanra világhírű könyvét, ami szerintem nagyon nagy dolog.
Második nagy álmom az írással kapcsolatban, ami szerintem minden író álma, hogy egy nap megfilmesítsék egy könyvem. Ennek azért is nagyon örülnék, mert a könyvek után a filmeket szeretem a legjobban.
Ez vagyok tehát én, és az írói pályám a mai napig felmenőleg.