Hogy gondolkodj íróként

Olvastam nem rég egy cikket az írásról, és annyira megtetszett, hogy gondoltam, lefordítom, és kiteszem ide.

Az írás nem könnyű. Ami azt illeti, fájdalmasan nehéz is lehet. Miért? Mert gondolkodás, csak papíron. "Jól írni tudni azt jelenti, tisztán gondolkozni tudni. Ezért olyan nehéz," mondta Pulitzer-díj nyertes újságíró és író David McCullough.

Sok nagyszerű író, beleértve Joan Didion-t és Don DeLillo-t, azt mondta, hogy azért írnak papírra, hogy tisztában legyenek gondolataikkal, és úgy írták le az írás művészetét, mint egy művelet, melyben az ember kiismeri a saját elméjét.

"Úgy tartom, azzal, hogy írásba foglalok dolgokat, kicsit jobban megértem, és tárgyilagosabban látom őket," írta Hunter S. Thompson egy 1958-as levelében. "Mert a szavak csupán eszközök, és ha helyesen használod őket, akár még az életedet is rendbe rakhatod."

Ha író vagy, akkor valószínűleg ragaszkodsz a művedhez, ugyanakkor örökké dühös vagy rá - és még a legtehetségesebb íróknak is hasznukra válhat útmutatás arról, hogyan használják gondolataik fölött az erejüket, és indítsák el a kreatív gondolatok sorát. Végy tanácsot Henry Miller-től, Zadie Smith-től, és William Faulkner-től az "írói elmédbe", és készítsd el a legjobb műved.

Itt van pár tipp, trükk, megjegyzés, és szokás nagyszerű íróktól, melyek talán arra inspirálnak majd, hogy íróként gondolkodj - és kifejlessz egy írói gyakorlatot, mely javítja a kreativitásod.

Tanulmányozd a nagyokat.

Hunter S. Thompson arról híres, hogy teljesen átmásoltaErnest Hemingway novelláit, csak hogy elmélyülhessen szavaiban - átírta a The Sun Also Rises és A Farewell to Arms-t abban reménykedve, hogy annyi bölcsességet tud elnyelni az irodalmi ideáljától, amennyit csak tud.

Figyelj meg mindent.

Marina Keegan, egy brilliáns ifjú írónő, tragikusan halt meg csupán öt nappal azután, hogy leérettségizett magna cum laude-ból a Yale egyeteen. Az utolsó esszéje a The Yale Daily News-be, "A magányosság ellentéte" vírusként terjedt és több, mint 1 millió nézettséget szerzett egy héttel a megjelenése után.

A túlságosan rövid karrierjében Keegan elsajátította a megfigyelés művészetét - mondhatni egy író legnagyobb nyereségét. Keegan e szavakat írta a jelentkezési lapjára egy író osztálynak a Yale-be:

Körülbelül három évvel ezelőtt elkezdtem egy listát. Egy márványozott jegyzetfüzetben kezdődött, de azóta átutazott a szövegszerkesztőm falai közé. Érdekes dolgok. Így hívom. Bevallom, kissé a szenvedélyem lett. Adok hozzá órán, a könyvtárban, elalvás előtt, és a vonatokon. Minden van benne egy pincér kézmozdulataitól kezdve a taxi sofőröm szeméig, bármilyen furcsa dolog, ami történik velem, vagy kifejez valamit. 32 egyszeres sortávolságú oldalam van tele érdekes dolgokkal az életemből.

Álmodozz.

Az álmodozás talán nem vezet társalgáshoz - de segíthet összekötni azzal, amit gondolsz vagy érzel, ami minden jó (vagy rossz) írás forrása. Ahogy Joan Didion egykor töprengett: "Csak az álmodozásból, vagy az írásból jöttem rá, mire is gondolok valójában?"

A saját igazságodat írd meg.

A The Paris Review egy interjújában Gabriel García Márquez azt javasolta a fiatal íróknak saját tapasztalatai alapján, hogy azt írják, amit ismernek.

- Ha adnom kellene egy fiatal írónak egy kis tanácsot, azt mondanám, olyanról írjon, ami megtörtént vele; mindig könnyű megmondani, hogy egy író olyanról ír, amely megtörtént vele, vagy olyanról, amiről olvasott, vagy meséltek neki - mondta García Márquez. - Mindig lenyűgöz, hogy a munkáimat leginkább a képzeletéért dicsérik, mikor valójában nincs egy sor egyik könyvemben sem, melynek nincs valóságos alapja. Csak az a baj, hogy a karibi valóság a legvadabb képzeleteket testesíti meg.

Az írás legyen a legelső

Henry Miller azt írta az írás tíz parancsolata könyvében, hogy egy komoly írónak mindenek fölé kell helyeznie a művét.

- Az első az írás - javasolja Miller. - A festés, zene, barátok, mozi, mindez az írás után következik.

Találd meg a kreatív inspirációd, bárhol is legyen az.

Gertrude Stein egyszer így szólt az írás folyamatáról: "Majd jön, ha ott van, és engeded, hogy jöjjön."

De ahhoz, hogy jöjjön az írás, talán noszogatnod kell egy kicsit egy állhatatos inspiráló forrás keresésével. Stein azt mondja, a legjobb ötletei akkor jöttek, mikor teheneket nézve kocsikázott. Minden nap csak fél óráig írt, egy farm körül kocsikázva, és időnként egy-egy tehénnél megállva, míg meg nem találta a hangulatához legmegfelelőbb tehenet.

Tudd, hogy mibe mész bele.

Egy író életét akarod élni? Klassz. De bizonyosodj meg róla, hogy nem csak beleszerettél egy a művészi éned által megalkotott kitalált idillibe. Margaret Atwood így írt a The Guardian-ba:

Nyilvánvalóan kell neked egy szinonima szótár, egy kezdetleges helyesírási szótár, és a kézen fogható valóság. Ez utolsó szó szerinti jelentése: nincs ingyen ebéd. Az írás munka. És szerencsejáték. Nem kapsz nyugdíjat. Más emberek is segíthetnek kicsit, de lényegében egyedül vagy. Senki sem kényszerít erre: te választottad, úgyhogy ne siránkozz.

Találj helyet az egyedüllétnek.

Zadie Smith ezeket írta az írók szabályairól szóló listájába: "Tartsd magad távol a klikkektől, bandáktól, és csoportoktól. Egy közönség jelenléte nem fogja jobbá tenni az írásodat."

Kiváltképpen, jegyezte meg Smith, a helye, ahol írsz, legyél teljesen egyedül.

- Védd az időt és területet, ahol írsz - írta Smith. - Tarts mindenkit távol tőle, még azokat is, akik a legfontosabbak számodra.

Pszichoanalizáld magad.

Ha nehezen megy az írás, vagy nem vagy biztos abban, hogy van elég élet tapasztalatod, melyből ötletet meríthetsz, próbálj meg lesétálni Emlékezés úton. Ahogy Flannery O'Conor mondta: "Bárkinek, aki túlélte a gyermekkorát, van elég információja, hogy élete további napjaiban elboldoguljon."

Naponként, vagy mondatonként haladj.

Amikor egy írásbeli feladat, vagy egy nagy ötlet előtted ül csak arra várva, hogy szavakba öntsd, könnyen túl lehet terhelni magunkat azzal, amire vállalkoztunk. De mint minden jó fikció, vagy non-fikció, csak egy módon lehet elkészíteni: Szavanként, mondatonként, és bekezdésenként haladva.
Anne Lamott a Bird by Bird című könyvében, melyben az életről és az írásról ad tanácsokat, elmagyarázza, hogy az íróknak lépésenként kell elkészíteniük a projekteiket. Így ír a Traveling Mercies írója:

A bátyám próbált egy cikket írni a madarakról, melyre három hónapja volt, és a határidő másnap volt. Kint voltunk a családi kunyhónkban, és a konyha asztalnál ült a sírást környékezve, körülvéve összetépett papírdarabokkal, és ceruzákkal, és madarakról szóló könyvekkel, mozgásképtelenül az előtte álló feladata nagyságától. Aztán leült mellé az apám, átkarolta, és azt mondta: "Madaranként, fiam. Csak haladj madaranként."

És te hogy állsz a következő regényeddel, vagy nagy munkáddal? Csak haladj madaranként.

Csak magaddal versenyezz.

William Faulkner úgy írta le a művészeket, mint "démonok által üldözött lények", melyek örökké elégedetlenek saját műveikkel. Míg ez az elégedetlenség egy bizonyos fokig szükségszerű (és jövedelmező), kordában lehet tartani úgy, hogy nem hasonlítod művedet másokéhoz.

- (Az író) sose legyen elégedett azzal, amit tesz, - mondta Faulker a The Paris Review-nek 1956-ban. - Sosem lehet elég jó. Mindig álmodj nagyobbról, és tedd a mércét magasabbra, mint amennyit bírsz. Ne foglalkozz azzal, hogy jobb legyél, mint a kortársaid vagy elődeid. Próbálj meg jobb lenni, mint magad.

Csak tedd meg.

Stephen King tud egy-két dolgot arról, hogy legyen az író profi. És nagyjából minden erre lyukad ki: "Olvass sokat, és írj sokat. Nem tudok ezeket kikerülő, sem rövidebb utakat."

És örömmel csináld.

Ahogy Joyce Carol Oates tanácsolta első és tizedik írói szabályában: "Írj szívből."

Ámen erre.

Forrás: The Huffinton Post

Írta: Carolyn Gregoire

Fordította: Fitos Kamilla Éva

Egy keresztény bejegyzés - Jézus rajongói tábora

Mimi

Egy beszélgetés. Két személy között. Egy elhagyott kis falucskában. Vagy egy márványpalotában. Inkább hagyjuk a helyszínt, legyen az a fekete semmi. Térjünk a szereplőkre:
--> Mimi: kis rózsaszín cicus, pozitív, keresztény.
--> Pityó: tömzsi, kék manó, bús
Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy kis, Mimi nevű cicus és egy bús, Pityó nevű manó.
...
Oké, csak viccelek. Teljesen mindegy, hogy néznek ki. De valahogy könnyebben jön a véleményem kifejtése, ha két személy beszélgetését írom le - a fejemben is két ember beszélgetése rajzolódott ki -, szóval Mimi és Pityó beszélgetését fogjátok olvasni most. (ne kérdezzétek, honnan jöttek a nevek.)

Pityó

Mimi: Rajongói táborok.
Pityó: Tessék?
Mimi: Rajongói táborok. Végre találtam egy jó módot, ahogy el tudom magyarázni neked Isten hatalmát.
Pityó: Mi köze Istennek a rajongói táborokhoz?
Mimi: Mindjárt elmagyarázom. Mit is jelent a rajongói tábor pontosan? Biztos te is rajongtál már valamiért... egy könyv, film, zene, híresség, bármi!
Pityó: Ööö... oké, folytasd.
Mimi: Miért szereted? Az ember valamiért el kezd rajongani mindenért. Találtam egy nagyon jó szót rá. Lenyűgözi az a dolog vagy illető. Az ember azért kezd el rajongani valamiért, mert valami lenyűgözőt talál benne, valami különlegeset, és azt kívánja, egy könyv vagy film esetében bárcsak a könyv/film világában élhetne, egy híresség esetében bárcsak olyan lehetne.
Pityó: Hát... még elég sok mindent jelent a rajongás...
Mimi: Jó, de összefoglalva. És most képzeld el, hogy a keresztények Isten rajongói tábora.
Pityó: *felröhög*
Mimi: Nem, komolyan. Tulajdonképpen az, nem? Istennek van a legnagyobb rajongói tábora a világon. Több ezer évvel ezelőtt Isten eljött emberként a földre. Annyira lenyűgözte az embereket Jézus, hogy rajongói tábora azóta csak egyre nő. Miért is? Jézus teljes egészében ember, azaz olyan, mint mi. Ugyanakkor teljes egészében Isten. Gondolj ebbe bele egy kicsit, és most ne a vallásos Isten képekre gondolj a glóriával, hanem komolyan, mit is jelent Istennek lenni?
Pityó: Öhm...
Mimi: Tökéletesnek lenni! Azért rajongunk általában valamiért, mert találtunk benne valami nagyon kedvezőt, valami nagyon jót. Jézusban nem egy darab jó dolgot találhattak az emberek... hanem minden jó dolgot megtaláltak benne! Ráadásul nem is valami kitalált lény volt, hanem valós, létezik!
Pityó: Na jó, most egy kicsit elragadott a hév, tökéletes, ja. De azért nehogy azt hidd, hogy valami nagy álompasi...
Mimi: Ne felejtsd el a tökéletes szó jelentését. Isten tényleg tökéletes! És az álompár nem azt jelenti, hogy tökéletesnek lenni?
Pityó: Ja, de mindenkinek másmilyen az álombarátja vagy barátnője.
Mimi: De Isten mindenki álompárjához hasonlít! Oké, csak figyelj. Te egy szakállas, öreg, fehér ruhás embernek képzeled Istent. De ezt senki sem mondta. Isten úgy tud kinézni, ahogy akar - hisz bármit meg tud tenni. Mondhatni alakváltó képessége van. Akár a világ legizmosabb és helyesebb szőke hercegének is ki tud nézni. De ha nem a szőke jön be, fekete is lehet a haja akár. Alakváltó! Érted? Akkor a külső tulajdonságok megvannak, bármilyen lehet, amilyet csak akarsz. Most jön az, hogy "tudjon focizni, gördeszkázni, szeresse a vaníliás fagyit...".
Pityó: Hova akarsz kilyukadni?
Mimi: Csak hallgass végig. Isten teremtette a világot. Azt mondjuk, Einstein meg Newton mekkora zseni volt, de Isten már rég kitalált mindent, mikor megteremtette a világot. Egyszóval mindent tud, a legokosabb személy, aki csak létezhet. És a mindent tud-ba beleszámít az is, hogy tud focizni.
Pityó: Na ne röhögtess! Mi? Isten a mennyben azzal tölti szabadidejét, hogy focizgat, a szünidőben válaszol pár imára, majd elmegy az angyal haverjaival biliárdozni egyet?
Mimi: Nem egészen így, de igen, Isten minden lehető sportban a legkiválóbb, és a sporton kívül is minden versenyt megnyerne. Hisz ő teremtett minket, az ő tudása egy nagyon kicsiny részét kaptuk csupán meg. Akkor térjünk végül a belső tulajdonságokra. Isten tökéletes. Csak jó tulajdonságai vannak. A legeslegszeretőbb és legkegyelmesebb, és legjobb személy, aki csak létezhet. Isten minden embert szeret. Téged is. Szeret téged, Pityó!
Pityó: Ezt most miért mondod?
Mimi: Mert igaz. És tudod, mi a legjobb? Hogy miért csupán növekszik folyton Isten rajongói tábora?
Pityó: Miért?
Mimi: Mert Isten ma is él. Örökké él. Minden ember egyszer meghal, minden könyv és film elavul egy nap. Mert a világ változik, és egy halott ember nehezen nyűgözi le az embereket. Egy élő ember annál inkább. Egy örökké élő Isten pedig végképp. Na, mit szólsz a magyarázatomhoz?
Pityó: Hát... eddig még sosem gondoltam így Istenre... de miért nem mutatkozik meg nekünk? Mármint vágom, hogy kétezer évvel ezelőtt... de az olyan régen volt..
Mimi: Pityó, mikor találkoztál te bármelyik híresség ideáloddal is? Soha. Talán ezért. De Isten mégiscsak jobb az embereknél. Ő ismer téged, és mindannyiunkat.
Pityó: És mire megyek ezzel, ha sosem találkozhatok vele?
Mimi: De találkozhatsz. A mennyországban, ahol örök életet kínált nekünk Isten. Mindannyiunknak.
Pityó: Tényleg?
Mimi: Igen! De nem mindenki juthat ám be...
Pityó: Ah, tudtam ám, hogy nem megy az úgy simán. Hagyjuk is...
Mimi: Pityó... nagyon egyszerű! Isten csak egy dolgot kér ahhoz, hogy bemehess a mennybe: hogy légy a rajongója.

WikiLeaks

Nem rég az interneten keresgéltem új, jó filmeket és könyveket (ahogy általában szoktam), és találtam egy filmet, amely igaz történeten alapult, érdekesnek tűnt, mellesleg a kedvenc színészem játszotta a főszerepet. Így érdekes visszagondolni, hogy egy filmből indult ki ez az egész, mert majd teljesen másról szeretnék beszélni. Szóval én eleve nagyon szeretem az igaz történeten alapuló filmeket, ezért, mind mindig, első dolgom volt utánanézni, mi is a valós történet.

Szóval, amit találtam: Egy Julian Assange nevű férfi nagy számítógépes

zseni és hacker, és 2006-ban készített egy oldalt, melynek a neve WikiLeaks. Ez egy oldal, melyre főként politikai titkokat tettek ki, azaz fontos, különös állami titkokat tettek nyilvánossá. Az oldalban az a jó, hogy úgy van kifejlesztve a biztonsági szervere, hogy nem lehet visszavezetni, honnan erednek az információk. Különféle emberek küldhetnek Julian Assange-nak és társainak információkat, ők pedig folyamatosan felteszik azokat, persze csak miután leellenőrizték, hogy teljesen hiteles. A WikiLeaks oldalra és Julian Assange-ra egészen 2010-ig nem is igazán figyelt fel az állam, amikor több mint 700 ezer titkos amerikai katonai és kormányzati iratot fedtek fel. Később kiderült, hogy mindezt az információt egy iraki katona, Bradley Manning adta át a WikiLeaks-nek, ezért 35 évre börtönre ítélték. Ezután a súlyos eset után Julian Assange-ot is kihallgatták.

A WikiLeaks ma is működik, titkos információkat osztva meg a nyilvánossággal. Julian Assange szerint az embereknek joguk van tudni az igazságot.

Bár az egész érdeklődésem e téma iránt a The Fith Estate című filmből indult, kiderült, hogy a filmnek mondhatni csupán az alapja igaz, a WikiLeaks szerkesztőinek kimondottan nem tetszett a film, hiszen hamis tények vannak a filmben, melyek rossznak mutatják be Julian Assange-t és a WikiLeaks-t.

Nos, bárki bármilyennek gondolhatja ezt az egészet, akár utána is lehet mélyebben nézni, én egyetértek a WikiLeaks-szel. Az embernek meglehetnek a magánügyei, de azon kívül jogunk van tudni az igazságot. Végülis mi vagyunk ennek a világnak a polgárai, mi választjuk miniszterelnökeinket, így mégiscsak tudnunk kellene, mi folyik körülöttünk. Ha jól akarunk dönteni, nem elég meghallgatni egy ember beszédét, vagy egy újság cikkét, melyet szintén egy ember írt, és akár pletykákon is alapulhat. 

Ha te is egyetértesz a WikiLeaks céljaival, utánaolvashatsz bővebben munkálkodásainak oldalunkon, valamint adományozni is lehet nekik, hogy fejleszteni tudják rendszerüket. 

Egy tini író élete

Írónak lenni egyáltalán nem így néz ki...

A legtöbb ember azt hiszi, írónak egészen könnyű lenni: kitalálsz egy történetet, előveszel egy papírt, leírod. Kész is van, mehet a kiadóhoz. Nem csak sok ember, de a világ maga sem fogadja el rendes állásnak az írást. Persze, lehetünk írók, de az már más kérdés, hogy meg is tudunk-e élni belőle. Egyes emberek szerencsések, és egy nap híres írok lesznek. Mások vannak olyan szerencsések, hogy már írói pályájuk elején híresek lesznek. Azt azonban mindenkinek tudnia kell, hogy senkiből sem lesz egyik napról a másikra híres író.

Miből is áll egy tini író élete? Lássuk csak. Itt egy kép, amely elég jól összefoglalja:

1. A sárga, azaz a legtöbb helyen ez áll: Adgfhagifhjhfsjfjfgkfgj. Ez egy nem írónak eléggé értelmetlen szöveg lehet, de mindjárt el is magyarázom. Ez egy nemzetközi szöveg, azaz minden nyelven, bármely országban megértik a tini írók. Jelentése: egy szó, mely kifejez bármely írói érzelmet. Lehet az rajongás, szomorkodás, öröm, szerelem, zavartság. Elég gyakran használt szó.

2. A narancs, azaz második legtöbb helyen az "étel" áll. Nem szabad egy írót kaja nélkül hagyni. Jó feszültség levezető eszköz, és bár tanulás közben kimondottan rossz étkezni, az írást igenis segítik a rágcsálni valók. Bizonyos szemszögből olyan az írás, mint a filmnézés, az író ugyanis ezerszeres erővel éli át minden egyes szereplője érzelmeit. 

3. A piros rész: dolgok dobálása. Ismét feszültség levezetés. Bármennyire is furcsállhatjuk, az írás elégé stresszes munka. 

4. Zöld: Mások munkái olvasása, és a sajátod ahhoz hasonlítása. Sajnos a legtöbb - és általában a jó - tini íróknak nagyon alacsony az önértékelésük. Amint olvasnak egy kicsit is jobb könyvet a sajátjuknál, máris kételkednek abban, hogy képesek-e az írásra.

5. A világoskék rész a sírásé. Sírunk kedvenc könyvszereplőinken, sírunk saját szereplőinken, sírunk, ha olvasunk egy jobb művet a sajátunkénál, sírunk, ha nem olyan lett a könyvünk, ahogy elképzeltük, sírunk ha nem jön új ötletünk, sírunk, ha nincs erőnk írni, sírunk, ha olvasunk egy rossz kritikát... és a lista mehetne tovább örökké.

A történet fejben: Mestermű
A történet lapon: Mi a fene ez a moslék?

6. Lila rész: Internetezés. Igenis. kell. az. internet. az. íráshoz. Komolyan. Igaz, hogy ősrégi írói tipp, hogy saját tapasztalatainkról írjunk, mégis minden guglizott már ki olyan dolgokat, mint "halott ember szaga", "milyen érzés haldokolni", "terhességi mellékhatások", "drogfajták", "fegyverhasználat", stb. Ilyenkor persze reméli az ember, hogy senki sem figyeli a háta mögött, nehogy azt higgyék, hogy sorozatgyilkos, terhes tini, avagy drogdíler.

7. Végül természetesen írunk is. Na igen. Ennek kellene az elsőnek lennie.......

Az emberek azt hiszik, rengeteg író el van szállva magától, és jobbnak hiszi az írásait, mint amilyenek, de valójában általában a tini íróknak fogalmuk sincs, mennyire jók a könyveik. 

Az írás egy nagyon fáradalmas, és hosszú munka. Egy könyv megírás több évig is eltarthat, de maga az író még akkor sem lesz megelégedve vele. Rengeteg könyv van a világon, de ezerszer többet írtak meg, melyek nincsenek kiadva, mert elvileg "nem elég jók". Szerintem minden könyvet meg kellene becsülni, legalább a belefektetett munkáért. A legklisébb és utánzottabb könyvet is időbe telik megírni.

Hé csajszi, tudod, hogy a Szerelmünk lapjai-t is szeretem...
de a te könyved jobb.

Az íróknál, ahogyan van külön nyelv (mint előbb említettem), külön korszámítás is van. Szinte minden embernek van egy időszaka, amikor legalább hobbiból ír kis történeteket. Ebből a legtöbben visszajönnek. Az igazi írói növekedés akkor kezdődik el, mikor valaki véglegesen eldönti, hogy írni szeretne. Ekkor kétfelé ágazódik az út. Az egyik a fanfiction, blogírók útja, akik soha nem is igazán gondolkoznak könyvkiadáson (persze álmaik között van), a másik pedig aki kizárólag saját könyveket ír, és az írói pálya, valamint a kiadatás a célja. A nagybetűs Élet-tel ellentétben, itt van köztes út - legalábbis egy ideig. A második út az egyenesen az írói pálya felé vezet, és csak kevesen térnek le róla. Aki egyenesen megy az elsőn, általában letér az írói útról, amint idősebb lesz, komolyabb gondjai lesznek. Aki azonban a köztes úton van - mint a legtöbb tini - csupán azért ír blogot, vagy fanfictiont, mert úgy érzi, nem tudna egy teljesen saját könyvbe kezdeni, vagy nem elég jó hozzá, esetleg csak edzi magát a kemény munkára. 

Nos, akik az első út előtt vannak, az írói újszülöttek. Az első úton levők a babák, a köztes úton az óvodások, a második úton pedig a kisiskolások. Természetesen, van aki pár hónap alatt eljut a kisiskolás korig, van aki azonban csupán évek múlva. Akik pedig kiléptek (most morbid leszek), meghaltak - az írói korszámításban. A kisiskolás kortól kezdődik az igazi tanulás. Aki szorgalmas, már előbb edzeni kezdi magát, de ekkor már tényleg el kell kezdeni. Minél többet kell olvasni, megfogadni mások tanácsát, magad is írnod kell, oda kell figyelned magyar órán, és figyelni a körülötted levő életet, amely adja az inspirációkat. Akik kiadták már egy könyvüket, az általános sulisok. Akik már több könyvet kiadtak, tapasztaltabb írók, a kisgimisek. Akik sikert is értek el kiadott könyveikkel, a nagygimisek. Az olyan híres írok, mint J. K. Rowling, Suzanne Collins, vagy Stephenie Meyer pedig már leérettségiztek, avagy egyetemisták. Na igen, most kiakadhatsz rám, hogy J. K. Rowling csupán egyetemista??? De így igaz. Még az ilyen híres írók is fejlődhetnek. Bár "idős írók"-nak mondanám az olyan nagy embereket, mint Hemingway, Tolkien, avagy Shakespeare, az írói fejlődésnek nincsen határa. Nincs olyan, hogy "legjobb" író. Először is mindenkinek más tetszik, másodszor pedig minél többen írunk könyveket, annál jobban el tudjuk dönteni, ki az igazán jó író. Shakespeare előtt nem volt legjobb író? Ma sincs! Bármikor jöhet egy újabb Shakespeare, sőt több százával vannak belőlük. Minden írásnak megvan a maga csodája.

Végül hoztam még egy vicces (vagy nem) képet, amely nagyon igaz. Íróként ezt gondolják rólam, és más írókról is, a nem írók. 1. Amit a barátaim szerint csinálok... 2. Amit anyukám szerint csinálok... 3. Amit a társadalom szerint csinálok... 4. Amit a média szerint csinálok... 5. Amit mások írók szerint csinálok... 6- Amit valójában csinálok...

Rólam és az írásról

Gondoltam, első bejegyzésnek beszélnék egy kicsit magamról, és hogy miért szeretek írni. :)

Már egész kiskoromban megszerettette vele anyukám az olvasást, így természetesen nagyon tetszett, mikor harmadikos koromban el kellett kezdenünk magunk is írni fogalmazásokat. Később külön is írogattam rövid, pár oldalas mesécskéket, de tíz éves koromban kezdtem először az rendes regényírás gondolatával foglalkozni.
Negyedikes koromban volt egy osztálytársam, aki hatéves kora óta szeretett írni, és író is akart lenni. Engem ez nagyon lenyűgözött, mert én azelőtt nem is gondoltam arra, hogy esetleg teljes könyveket is írhatnék, és hogy egyáltalán van olyan szakma. Az egész olyan messzinek tűnt.
Akkor azonban minél többet gondolkoztam rajta, annál jobban tetszett az állandó, nem csak hobbi szinten való írás gondolata, így hamarosan el kezdtem egyre hosszabb történeteket írni, és elhatároztam, hogy írónő leszek. Bár akkor még csak egy mellékszakma ötlet volt, azóta az írás a legállandóbb jövőbeni tervem - eddig még egyik szakma sem tetszett öt évig, legfeljebb egy-két évig.
Így hamarosan az egy-két oldalas történetekből öt, majd tíz oldalas rövid történetek lettek, az első "teljes" könyvem pedig ötven A5 oldalas lett. Tulajdonképpen az egész történet egy Narnia utánzat volt. Átváltoztattam a neveket, és pár jelenetet, és úgy éreztem a történet a sajátom, de most már látom, hogy bárki felismerné benne a Narnia történetet. Igaz, hogy utánzat, mégis a mai napig azt mondom az első könyvemnek.
Ezután még jó pár évig csak utánzatokat írtam (amit persze akkoriban nem vettem észre), és mindet elolvastattam az osztálytársaimmal, akik szerencsére voltak olyan kedvesek, és szerettek annyira, hogy bármilyen rosszak is voltak a történeteim, biztattak, hogy egy nap még híres írónő lesz belőlem.
Az első egyedi ötletem 2011 nyarán ötlött, amikor már kezdtem rájönni, hogy minden történetem utánzat, ezért nem kezdtem el rögtön írni minden ötlet után. A mai napig úgy írom a könyveimet, hogy ha jön egy új ötlet, lejegyzetelem, majd legalább pár hétig gondolkozok rajta, hogy egészen biztosan nem utánzat-e.
Szóval 2011 nyarán megírtam Az elveszett hercegnő prológusát. Eredetileg csupán annyi ötletem volt a könyvhöz, hogy "egy másik világból, két hercegnő közül az egyik elveszik, és szegény lányként nevelkedik fel, majd megtudja, hogy hercegnő", mára, három és fél év után azonban szinte már fel sem lehet ismerni a történetet, annyira különbözik az eredeti ötlettől.
Nagyon szeretem írók önéletrajzait olvasni, és magamat hozzájuk hasonlítani. Ha egy íróról azt tudni, hogy már hétévesen meseíró versenyt nyert, megijedek, hogy túl későn kezdtem el írni, ha azonban azt hallom, hogy egy író negyvenévesen írt először bármit is, megnyugszom, hogy még bőven van időm.
Kedvenc íróim Shakespeare, C. S. Lewis, Janette Oke, és Veronica Roth, közülük pedig C. S. Lewis és Veronica Roth a legnagyobb inspirációim az írói pályámon.
Mindig is azt akartam, és még mindig ez egyik legnagyobb élet célom, hogy írjak egy híres könyvet, melyet nagyon sokan szeretnek, ugyanakkor keresztény is. C. S. Lewis azon kevesek közé tartozik, akiknek ez sikerült. Természetesen rengeteg híres keresztény író létezik még, de C. S. Lewis Narniá-ja, és Veronica Roth Beavatott-ja olyan könyvek, melyeket rengeteg nem keresztény is nagyon szeret, és van, aki észre sem veszi a keresztényi utalást benne, mégis ott van, tudat alatt, elrejtve. Emellett Veronica Roth azért is inspiráció, mert nagyon fiatalon, csupán 21 évesen adták ki mostanra világhírű könyvét, ami szerintem nagyon nagy dolog.
Második nagy álmom az írással kapcsolatban, ami szerintem minden író álma, hogy egy nap megfilmesítsék egy könyvem. Ennek azért is nagyon örülnék, mert a könyvek után a filmeket szeretem a legjobban.
Ez vagyok tehát én, és az írói pályám a mai napig felmenőleg.